Próbára tettük koris tudásunkat
A Vízműtől öt percnyi sétára műanyag borítású korcsolyapálya kezdte meg működését novemberben Békéscsabán, a Szent István téren. Diákjaink élnek a lehetőséggel, gyakran látogatják a műintézményt, - esetenként „testületileg” is. Nem véletlen tehát, hogy két írás is érkezett szerkesztőségünkbe, melyek közvetlenül a téli szünet előtt megesett korcsolyakalandokról szólnak.
Ezúton mindkét életképet közkinccsé tesszük.
A téli szünet élményeiAmiért érdemes tanulni…
Szatmári Zoltán tavaly még ötödévesként koptatta a Vízmű padjait, ebben az évben pedig már a MOL Nyrt. békásmegyeri kutatólaborjának oszlopos tagja. Helyzete több szempontból is irigylésre méltó. Lássuk, hogyan ívelt lassan felfelé Zoli pályája! - Hogyan jelent meg az életedben a geológia? - Mikor nyolcadikos voltam, csak egy dolog vezérelt a választásban. Valami érdekességet szeretnék tanulni. A geológia rögtön felkeltette az érdeklődésemet, s úgy gondoltam, ami izgat, azt meg is fogom tanulni. Ez így is lett. Persze sokat kellett tanulni, de a megszerzett élmények mindenért kárpótoltak. Főleg a terepgyakorlatokat szerettem. A geológia kézzel fogható, itt van a „talpunk alatt”. Sok ember csak egyszerű köveknek, sőt kavicsoknak látja az ásványokat, pedig ha tudnák, hogy egy-egy marok nagyságú darab mennyit tud mesélni. Kacsalábon forgó…
A trombita hangja harsog, ünnepi zeneszó zúgva száll…
Nagyszünetre csöngettek. Ez a pár perc azonban most egészen más volt. A diákok halk karácsonyi zeneszóban lassan gyülekezni kezdtek az iskola dísztermében. Karácsonyi ünnepség kezdődött. A színpadról szeretettel teli vidámság sugárzott a közönség felé. A trombita ünnepélyes hangja és a békéről, szeretetről szóló szavak indították a meghitt perceket. Énekszó csendült, karácsonyi dallam az énekkar előadásában. Ady Endre verssorai egészen a szívek mélyéig hatoltak:
„Karácsonyi rege,
Karácsonyi készülődés
A kollégiumi karácsony
Az ünnepség fő szervezője lelkes kis csapatával Bereczki Márta nevelőtanárnő volt, aki igazán színvonalas, meghitt és családias műsort varázsolt a kollégium lakóinak, tanárainak. Ásványkiállításon jártunk
A zene az kell…
GRAPHISOFT(-ver) a Vízműben
A mára nemzetközivé terebélyesedett Graphisoft-csoport története 1982-ig nyúlik vissza: Bojár Gábor és társa, Tari István Gábor ugyanis ekkor alapította meg Budapesten a 20 000 Ft kezdőtőkéjű Graphisoft Számítástechnikai Gmk-t.
KOSÁR-BRONZ
A döntőt - ami minden csapatnak két mérkőzésből állt - Békésen rendezték. A két ellenfél közül az egyikkel már korábban játszottunk. A békési első meccsünket a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium ellen játszottuk, ahol sajnos nem sikerült nyernünk az összeszokott, jórészt igazolt játékosokból álló ellenféllel szemben. A föld legnagyobb sebe… avagy gyémántbányából ökováros?
Hatalmas mérete nem csupán esztétikai vagy épp környezetvédelmi probléma. Környékén repülési tilalom van, mivel több helikoptert is magába szippantott a bánya mélyére áramló légtömeg. |