Sporthírek
Ebben az évben már kétszer olvashattatok a vízműs diákok sport sikereiről. Szó volt már a fiú kosárlabda és röplabda eredményekről. Szerencsére a fiatalok nem álltak meg, továbbra is szállítják az érmeket.
B33-ban (lényegében ez a streetballt jelenti, 1-2 szabály eltérés van a két sport között) elindultunk diákolimpiai és a szövetség általi kiírásban is, előbbin a 3. helyezést szereztük meg, utóbbin a negyeddöntőig jutottunk. A csapat tagjai: Hortobágyi Viktor, Lipcsei Imre, Lipták László, Szabó Péter és Kovács Patrik.
Leány kosárlabdacsapatunk a városi bajnokságban indult, ahol egészen a döntőig menetelt, ahol nagyon szépen helyt állt, de végül a Széchenyi csapata kicsivel jobbnak bizonyult, így ott az ezüstérmet szereztük meg. A csapat tagjai: Szekeres Barbara, Zvara Evelin, Krizsán Tünde, Pongrácz Szilvia, Szabó Nikolett, Borok Andrea, Maja Kitti.
Földmérőink jól teljesítettek
Megválasztottuk a Vízmű diákigazgatójátItt az ideje a pihenésnek és az ünneplésnek…
Nagykorúak lettünk
Vízműsök a költészetről
Felügyelek és figyelek
Vajon ki lesz a győztes?
Önvédelmi oktatás a Vízműben
Egy jószívű tanárVigyázat! Boszorka!
Minden szembejövőt segítőkészen oda irányított, ahol annak semmi dolga; a kollégák sorát küldte a gazdasági irodába, hogy írják alá a szignózási nyilatkozatot; két tanárt beküldött helyettesíteni egy nem létező órára; a mellékhelyiség felé igyekvő tanárnőre pedig így kiáltott: „Csőtörés! A férfi WC-be kell menni!”. A méltatlankodva - és fenyegetően - gyülekező munkatársaknak csak ennyit mondott: „Nézzetek a naptárra!” És valóban, az április 1-jét mutatott. Végül sok galibával, de nagyobb botrányok nélkül elmúlt a jeles nap. Az iskolát nyitó gondnok másnap hajnalban különös hangokra lett figyelmes; vízcsobogást hallott WC felől. Csak nem? De, bizony: csőtörés! Iroda boszorkája! Akárhogy is van, ideje visszaváltozni! Nézz a naptárra! Április 1-je elmúlt.
Tavaszi programjaink
A Víz Világnapja tiszteletére szervezett programjaink március 21-én sikerrel lementek. Ezeken meghívott előadók beszéltek legfontosabb kincsünk, a víz felhasználásáról. A rendhagyó hosszú szünetben Szépné Fejér Dina tanárnő vízzel kapcsolatos kísérleteket mutatott be. Az udvaron a DÖK lelkes tagjai vetélkedővel várták diáktársaikat. Az izgalmas feladatok sikeres megfejtői jutalmat is kaptak. A rendezvényről korábban részletesen is beszámoltunk. |

























