Az Operakaland keretein belül 2016. 10. 19-én utaztunk Budapestre, hogy megtekintsük Giacomo Puccini olasz nyelvű, Bohémélet című operáját az Erkel színházban.
A hetven fős vízműs diákokból álló csoport reggel 6. 50-kor már a vonatállomáson várakozott  indulásra készen.

Már a tavalyi tanév vége felé mondogatták az osztályomból páran, hogy jövőre szeretnének az ifjúsági kolbászkészítő versenyen részt venni. Először meglepett az ötlet, és arra gondoltam, múló szeszély.

Ahogy telt-múlt az idő, folyamatosan emlékeztettek a tervükre, láttam, hogy ez bizony komoly elhatározás a részükről. Utánajártam, beneveztem őket. Mivel egy felnőtt kísérőre is szükség volt, tanácstalan voltam, hiszen én ebben annyira nem vagyok járatos. Szerencsére az egyik szülő - egy régi kolbászkészítő család tagja - boldogan vállalta feladatot.

A szép időt látva, úgy döntöttünk, hogy megcsodáljuk az őszi Budapestet. Az időjárás végül a várakozásainktól elmaradt, de a színek mindenért kárpótoltak minket.

Egy esős októberi délutánon Novák Zoltán tanár úr és öt osztálytársam társaságában egy pár kellemes órát tölthettem el a békéscsabai Széchenyi Emlékházban.

A "Híd, ami összeköt" címmel meghirdetett program keretében kiállítottuk a vízműs elődeink által korábban készített tésztahidakat, és hogy a délutánt érdekesebbé tegyük, szerveztünk az érdeklődő látogatóknak egy vetélkedőt.

Nem mindegy, megélni ’56-ot, vagy csak mesélni róla. Viszont az 1956-os forradalom és szabadságharc olyan dolog, ami egy magyar embert, és egy magyar fiatalt teljes mértékben meg tud érinteni. Az elnyomó hatalom ellen, ami többszörös túlerővel rendelkezik és sokkalta nagyobb tapasztalattal, mint egy tizen-, illetve huszonéves fiatal, fellázadni. Kimondani, és kimutatni mindent, ami fáj, és ami elbizonytalanítja az ifjúságot és egy egész nemzetet. Ez történt október 23-án, amikor az egyetemisták vezetésével egy egész nemzet lépett fel az elnyomók ellen.

Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra Cservenák Berill (12. B) novellájával emlékezünk.

Csend…

A kisfiú szomorúan turkált a rögtönzött ebédjében. A gyorsan összedobott krumplipaprikás sehogy sem ízlett neki. Túl sós volt és mégis íztelen. Vágyakozva lesett az ablak felé, és arra gondolt, hogy milyen jó lett volna ma is iskolába menni, és túrósbuktát enni a nagyszünetben. Ám a tanítás aznap rendkívüli okok miatt elmaradt, így Endrének otthon kellett maradnia az anyukájával.

- Egyed, ma csak ez van!

Lezárult az idei Garabonciás Napok monstre rendezvénysorozata. A vízműs csapat kemény, kitartó és hozzáértő munkáját siker koronázta. Az iskola jelöltje, Illés Gyula - egyetlen ponttal lecsúszva a második helyről - elnyerte a diák-alpolgármesteri címet. Gyulával és egyik kampányfőnökével, Tóth Alexával kedden délután beszélgettünk.

Kisgyermek korom óta a futball szerelmese vagyok. A mai napig űzöm a sportágat, nem bírok, illetve nem is akarok megszabadulni tőle. Imádom az aranycsapatot, Puskás hírét vinni külföldön, nézni a csodálatos góljait. Nagyapám, Laczó Pál mesélt sokat róla, sőt ő még személyesen is találkozhatott a legendával.

"Kedves 9. A osztály! Sok szeretettel meghívunk titeket a szeptember 22-én megrendezendő Ismerkedési estre. A biztonság kedvéért olyan ruhában jöjjetek, amit nem sajnáltok, ha VÉLETLENÜL koszos lesz!” Így kezdődött minden…

Délben, amikor a 10. A osztály beinvitált minket a díszterembe, megkért, hogy rendeződjünk 5x4 fős csapatokba. Az 1. csapat a Sütemény, a 2. Ice tea, a 3. Körte, a 4. Error 666, az 5. pedig a Kajaa nevet kapta. Mihelyst ezzel megvoltunk, kezdetét vették a vicces, ismerkedős játékok.

Szeptember 26-án és 27-én került sor az iskolában az idei szeptemberfeszt megrendezésére. Minden évben nagyon várják a vízműsök ezt a két napot, amit nem az iskolapadban ülve, hanem tanítás nélkül, különböző színes programokkal tölthetnek.