Forradalmi hangulat szombat délelőtt
Városi Közlekedésbiztonsági Kupa
Három kategóriában lehet indulni: kerékpáros, segédmotor-kerékpáros és gépjárművezető. Az idei évben 31 vízműs nevezett a versenyre. A városi fordulóban KRESZ-tesztet töltöttek ki, melyet a helyszínen ki is javítottak, így már a verseny napján értesültünk a remek eredményekről. Március 151848 márciusa a nemzeti öntudat, szabadságszeretet, önállóságra való törekvés fellángolásának ideje volt. Ezen a napon a bécsi forradalom híre ösztönző hatással volt a magyar radikális ifjakra is. A Pilvax-kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy érvényt szereznek a sajtószabadságnak. A Landerer és Heckenast-nyomdában kinyomtatták az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt. A Várba vonulva a helytartótanáccsal elfogadtatták követeléseiket. Március 15.Kolesz farsang![]() Kollégiumi sakkbajnokságFebruár 27-én került megrendezésre a kollégiumi sakkbajnokság. Délután a fiúklubban 15.30-kor négy asztalnál, 12 játékossal vette kezdetét a verseny.
A sok jelentkező miatt 2 selejtezőcsoportot alakítottunk, és ezeken belül mindenki játszott mindenkivel. Ez igencsak igénybe vette a versenyzőket, nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is, ezért a döntőt másnap, február 28-án bonyolítottuk le. A csoportok első két helyezettje játszotta a négyfős döntőt egyenes kieséses rendszerben. Kollégiumi asztalitenisz-bajnokságMint minden évben, most is megrendezésre került a kollégiumi asztalitenisz-bajnokság.
Február 22-én délután az ebédlőt, mely a verseny helyszínéül szolgált, 3 pingpongasztal foglalta el. 18 diák jelentkezett, ami örvendetes, viszont a nagy létszám miatt az első fordulót egyenes kieséses rendszerben rendeztük meg, így maradt 9 versenyző.
Ezután 3 csoportot alakítottunk ki sorsolással, majd körmérkőzésekkel dőlt el, kik jutnak a döntőbe. Megújulunk
Bihari Túrák a Vízműben!
Viktória tud fotózni
Az otthoni dolgozatok összegyűjtése, kiosztandók továbbítása, kapcsolattartás lett volna a feladat. Kesjár tanár úr két nevet mondott, az egyik a Vikié volt, aki a tanév során valóban sokat segített. Mindig szolgálatkész és pontos volt. A napokban vele kapcsolatos hírt hallottam a tanáriban: a lány indult egy fotópályázaton, és díjat nyert. Megnéztem a képeket, tetszettek. Nem érzem túlzásnak a kijelentést: Viktória tud fotózni. Megmásztuk a jéghegyeket
Úgy tűnt, hogy a hétvégi csavargás most egy virtuális kalandra korlátozódik: megnézzük a neten a hőtérképet, ellátogatunk az alkalmi honi fagyasztó érdekesebb helyszíneire; és amikor már nagyon fázunk, átnavigálunk a déli féltekére. Aztán képernyő elé ültünk, a terv a megvalósítás szakaszába lépett. Új év, új naptár
Az időmúlás követésének igénye az emberiséggel egyidős. A napok, évszakok, évek ciklikus ismétlődése; a folyók áradásának, a holdkép változásának, az ár-apály jelenségének szabályossága alapot kínált a számításhoz. |