„Török jó passzal indítja Vándort, Vándor kapura tör… Almási keményen közbelép, ebből a helyzetből sem lett gól.” Korabeli tudósítás hangzott el a Vízmű tanárai között zajló focimeccsről, amely az 1980-as évek eleje óta töretlenül folytatódik.

A péntek délutáni kettőtől négyig tartó „tanári foci” iskolánkban több mint 30 éve vált hagyománnyá. A kezdetekben a focimeccs az emeleti tornateremben, a jelenlegi díszteremben zajlott. 1985-től az akkor felépült tornacsarnokban került lebonyolításra. A csapatok összeállítása igen egyszerű: van egy fehér és egy színes pólós csapat, lehetőleg azonos létszámban. Ha ez nem sikerül, akkor sincs csere, az egyik csapatban többen, a másikban kevesebben vannak, így mindenki folyamatosan mozoghat.

Szép ruhák, cipők; indulás előtt még az utolsó igazítás a sminken. Nagy izgalmak közepette töltöttük a készülődést, hiszen nem akárhova igyekeztünk múlt hét pénteken - szeretett végzőseink szalagavatójára.

Szervezőként, célunkká vált, hogy minél emlékezetesebb és szebb estét varázsoljunk a mindig túlaggódó nagyszülők, az izgatott szülők és legkedvesebb barátaink, társaink, tanáraink szeme elé.

Tudásuk, tevékenységük révén a vízműsök előfordulnak a világ minden részén. A közelmúltban vendégünk volt, és munkájáról mesélt Zsótér Róbert földmérő, aki öt éve még a Vízmű padjait koptatta. Robi a technikusi évfolyam elvégzése után azonnal a GES-nél vállalt munkát, és ennek során sok izgalmas helyre jutott el. Dolgozott Barcson, Romániában, Törökországban, nemrég az iraki munkahelyén uralkodó monszun miatti kényszerszabadságát töltötte itthon. Egykori diákunk - szóban és képekben - beszámolt a terepi munka nehézségeiről, szépségeiről; az idegen országokban tapasztalt szokásokról; beszélt azokról a különböző korosztályokba tartozó vízműsökről, akikkel a világ e közeli és távoli tájain összehozta a sors.

A ma megjelenő Vizes Lepedőben részletesen is olvashattok Robi kalandjairól.

Minden ember életében eljönnek azok a pillanatok, amikor megváltozik körülötte a világ. Mondhatnánk azt, hogy a szalagavató az én életemben ezen sorsfordító események közé tartozik. Eleinte kételkedtem ennek jelentőségében, hiszen ez a kis kék szalag számomra nem jelentett sokat. Enélkül is tudtam, hogy vízműs vagyok, nem volt szükségem bizonyítékra.

Ennek ellenére, a 12. év elején az első osztályfőnöki órákon már szóba is került ez az esemény.

Tegnap, 2013. február 22-én a békéscsabai Városi Sportcsarnokban megtartottuk az idei szalagavató ünnepségünket. Virág Enikő (11. Dg) búcsúztató szavait Török Árpád igazgató úr beszéde követte. Az ünnepeltek, a tizenkettedikesek nevében Szatmári Péter (12. B) szólt hozzánk szívmelengető, derűs gondolatokkal. A szalagtűzés ünnepélyes percei alatt a szülők büszkén tekintettek fiukra-lányukra, miközben a kivetített gyermekkori fényképek mosolyt csaltak arcukra. Az este hátra levő részében először a vállalkozó kedvű érettségizők színvonalas keringőt mutattak be. A szalagavató ünnepély az osztályok saját vidám táncos produkcióinak előadásával ért véget.
             Bővebb anyaggal a következő frissítés alkalmával jelentkezünk.

Nagy a sürgés-forgás a 12. A életében. Pénteken szalagavató, így mind a négy osztály beindult. Már ősszel elkezdődtek az előkészületek. Hagyományaikhoz híven minden végzős meglepi a nagyérdeműt egy táncbemutatóval. Mindenki ritmusra mozog, még az is, aki ezt sosem tette. Ez olyan, mint egy beavatás, a felnőtté válás egyik próbája. A másik (valakinek életében először) az öltöny, kosztüm viselése.

   2013. február 14-én harmadik alkalommal rendezte meg iskolánk diákönkormányzata a már hagyománnyá vált Retró napot. A nagyszünetben a régi időket idéző ruhába bújt diákok gyülekeztek az aulában, akik az iskola rádiósai által kevert zenékre táncra is perdültek. A rendezvény műsorvezetője, háziasszonya, Váczi Vivien 14. Df osztályos tanuló köszöntötte a jelmezes és nem jelmezes, ám annál jobb kedvű diákokat.

     A város ifjúsági és kulturális programjain mindig feltűnik egy - a vízműs diákok számára ismerős - arc: White Anikó tanárnő, aki önkéntesként vesz részt ezeken a rendezvényeken. Neki tettem fel néhány kérdést közösségi munkájával kapcsolatban.
- Honnan is jön ez a késztetés?
- Az emberek alapvetően közösségekben élnek, így amikor Békéscsabára költöztünk, az óvoda és iskola közössége segített, hogy beilleszkedjünk a város életébe, hiszen nekem és lányomnak nincsenek itt gyökereink. Számunkra akkoriban a legfontosabb a Békés Megyei Könyvtárban működő gyerekkönyvtár volt, ahol a hétvégéinket töltöttük és részt vettünk a különböző programokon. Itt jött létre a Zöld Csütörtök Természetvédő Társaság, majd hivatalosan egyesület, amelynek kezdetben elnöke is voltam. Szeretünk kirándulni és a szervezési képességeimet itt tudtam hasznosítani. Talán ez volt az első lépcsőfok a beilleszkedésbe, amely több mint 10 éve tart.

Iskolánk hagyományai közé sorolhatjuk a különféle versenyek szervezését. Ezek közül legrégebbi a Szellemi Csűrcsavar. A több fordulóból álló levelezős játék 2000-ben indult útjára. Ennek keretében az általános iskolák felső tagozatos diákjai sokféle műveltségi területen tehették próbára tudásukat, gyűjthettek új ismereteket.

Mondd, hogy π!

Szerda negyed három. Néhány vízműs, ahelyett, hogy úton lenne már hazafelé, a 31-es terem felé tart. Útközben még egy kávé az automatából, hosszú lesz még az elkövetkező másfél óra.

Ők a tizenegyedikes emelt matekos csapat. Szeptember óta kitartanak, mármint a jobbak. A kevésbé elszántak már bedobták a törölközőt. A gárda nagy részét a 11. B-sek alkotják. Rajtuk kívül a 11. E osztály egy képviselője és egy leányzó a Keményből színesíti a gárdát.

Régi szokás, hogy ünnepek közeledtével köszöntjük egymást. Ha nyomatékot is akarunk adni a dolognak, akkor elbaktatunk a postára, veszünk egy (tucat) képeslapot és elküldjük - rajta jókívánságainkkal.

Az első igazgatói évem akkor volt, amikor mai kilencedikeseink születtek. Decemberben azzal szembesültem, hogy a hagyományos módszerrel nem megyünk sokra.