Tételhirdetés
A ballagást ünnepi ebéd követte, családi körben. Jó volt a figyelem középpontjában lenni, de egy idő után kezdett már a dolog terhes lenni. Ünneprontás lett volna bármit is arról mondani, ami egyre erősebben foglalkoztatta. Nem is szólt egy szót sem, csak mosolygott, amikor dicsérték, vázolták fényes jövőjét. Hagyta, hogy bort töltsenek neki, de a második pohár már érintetlen maradt.
Aztán végül mindenki hazament, érezte, hogy dolga van; de hagyta, hogy kitisztuljon a feje. Este aztán elővette a magyar füzetét, lapozgatta. Ezt fogom tudni, ezt még átnézem, ez úgyse lesz. Vagy mégis? Hátha. Kereste a témát a könyvben is, de a kérdést végül elnapolta. A matek is izgatta, elővette, de a zsúfolt nap után fáradt volt, lepihent.
Eredményes osztályharc a Vízműben
Jókai hét a kollégiumban
Április 22-én ünnepélyes keretek között a rendezvény védnöke, Dr. Kerekes Attila önkormányzati képviselő úr nyitotta meg a XXI. Jókai-hetet. Beszédét megelőzték versek és egy kis ismertető Jókai Mórról. Eredményhirdetés matematikábólÖsszefoglaló a ballagásról
Egy okos diák dilemmája: villamosmérnök vagy részecskefizikus
Már a 9. évfolyamon észrevehető volt a tehetsége. Amikor mások még a mechanika alapjaival küzdöttek, akkor ő már szünetben kérdésekkel bombázott arról, hogy a ... Barcs ostroma
Hajnali 5-kor indultunk, hogy elérjük a 11 órai regisztrációt, ami sikerült is. Némi csalódást okozott, hogy ezen a napon csak a környezetvédelmi technikusok szálltak ringbe, nekünk „vizeseknek” maradt az ismerkedés a várossal és a barcsi iskola kollégiumával, ahol elhelyeztek bennünket. Próbaérettségi a Vízműben
Az eredményeket április 29-én hirdetjük ki, addig is nézegessétek az írásbelin készült fotókat. Gyűjts ásványokat!
A békéscsabai Ásványgyűjtő Kör vezetője, dr. Szalay Tibor csillogó szemekkel konstatálta a tényt: még más iskolából is érkeznek érdeklődők!
Tibi bácsival az ismeretségem több évre tekint vissza, a Vízműsök I. Világtalálkozóján a mi iskolánkban is volt egy nagysikerű kiállításuk. Most, mikor újból találkoztunk, azonnal felajánlotta, hogy kis tájékoztatást tart a csoportnak a gyűjtőkörről, a kristályokról, ásványokról. Majd mosolyogva hozzátette: „De hiszen ők már bizonyára profik a témában!” „Na, ha nem is profik, de jó úton vannak afelé” – mondtam, majd megjegyeztem, hogy az a tájékoztató azért nem fog nekik megártani. Jó, ha ugyanazt több forrásból is hallják. Tavaszi zsongás a földmérőknél
Eljött a tavasz és vele együtt a lelkesedés: csináljunk már valami klassz dolgot! Bereczki Katalin tanárnő kérdése, hogy rendezzünk szakestet, nem volt kérdés számunkra. Hát persze, hogy rendezünk! Tavaszi sporthírek |
- Lovas Mónika Európa-bajnok
- Bőrök, húrok, súlyok – egy vízműs erősember
- Szakmai kirándulás Budapestre
- Térinformatika verseny a GEO-n
- Kirándultak a „vizesek”
- Eredményhirdetés emlékekkel 2003- 2013
- Hagyományőrző-és sportnap a Vízműben
- Vásárhelyi Pál Diáknapok 2013
- Látogatás a Földhivatalban
- Egy hosszú hétvége Stockholmban
























