Az előző tanév végét különös izgalommal vártam, mivel már tavasszal tudtam, hogy az idei nyár nagy részét - két hónapot - az USA-ban töltöm (Schenectady-ban) nővéreméknél. A nyaralásom azért volt ilyen hosszú, mert márciusban nővéremnek megszületett a kisfia - Kristóf -, akire a nyár folyamán vigyázni kellett, mivel Amerikában szülés után 3 hónappal vissza kell menni dolgozni. A babázás mellett azért sok más dologra is jutott idő. Hétvégenként általában kirándultunk, így nagyon sok érdekességet láttam, de gyakran jártunk teniszezni is délutánonként. Számomra érdekes, hogy Schenectady-ban sok ingyen használható sportpálya van, amiket rendszeresen karban is tartanak, és éppen ezért nagyon sokan sportolnak.
Bővebben... Szép reggel (egy új nap kezdete), na megint együtt utazunk, néhány ember (no meg én, na így má’ tömeg). Már fáradt arcok, meredt távolba nézés, (hahaha) persze mindezt azok teszik, akiknek valami csoda folytán ülőhely jutott :) Na mindegy, szóval utazunk, tülekedünk, támogatjuk egymást mi megfáradt utasok, jelzem: hétfő van! Picit kinyílt szememmel látom embertársaim mai felhozatalát.
Bővebben... Vízmű! – hallatszott a lelkes kiáltás szeptember 29-én vasárnap a Garabonciás Napok nulladik napján a Csaba center előtt. Felemelő élmény volt látni, hogy mennyi vízműs diák sorakozott fel a jelölt, Török Péter mögött. Mindannyian örömmel énekelték a Vízmusic párt indulóját, miközben fáklyákkal vonultak a Csabagyöngye Kulturális Központ felé. Török Péter igazi szónokként ismertette programját a színpadon. A jelöltek beszédét a Punnany Massif zenekar koncertje követte.
Bővebben... >
>
Kedden a szokottnál korábban kezdődött az iskola, legalábbis a DÖK-titkárok számára. A diákönkormányzatosok már reggel hétkor az iskola aulájában serénykedtek, hogy minden időre kész legyen a versenyekhez. Nyolc órakor el is kezdődött a várva várt DÖK-nap. A szervezők három helyszínen várták az iskola diákjait. Az aulában ügyességüket tehették próbára a vállalkozó szelleműek. Nagyon népszerűnek bizonyult a lufifuttatás és a vízivóverseny is. A csapatoknak összeillesztett szívószálak segítségével kellett minél hamarabb kiinniuk a kancsóból a vizet. Emellett nem kis feladata volt annak sem, akinek műanyag poharakból kellett piramist építenie. Öröm volt látni, hogy diákjaink milyen alaposan és odafigyelve oldották meg a feladatokat.
Bővebben... Régi álom vált valóra hétfőn a Békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskolában. A köztudottan sok, korszerű és világszínvonalú eszközt ezen a napon az iskola a saját diákjainak mutatta be. A bemutatót a diákok kérték, hiszen eddig a képzés során a gazdag műszerparknak csak azzal a részével ismerkedhettek meg, mely a saját szakmai óráikon előfordult.
A bemutató vendégei nagy elismeréssel nyilatkoztak a látottakról. A leendő technikusok, mérnökök értékelték, hogy ezúttal a rokonszakmák életébe, tudásába is bepillantást nyertek; kimondták, ez a rendezvény bizony az ő munkapiaci értéküket is növeli. Bővebben... 
40 évvel ezelőtt egy nyárvégi borús, hűvös napon nem tudtunk strandra menni a barátaimmal. Nyüzsgésre, mozgásra vágyó lakótelepi suhancok voltunk, és nehezen viseltük volna el, hogy egy szabadnapunkat a lakásban, a pincében vagy a lépcsőházban töltsük, így eldöntöttük, hogy teszünk egy gyalogtúrát. Itt, Békéscsabán. Előszedtük a város térképét, rábukkantunk egy sajátos útvonalra és útnak eredtünk. Végigbarangoltunk a békéscsabai körgáton, ami a Kétegyházi úttól indul és félkörívet leírva a Berényi útba torkollik bele. Gyermekkori „kalandunk” egy hosszúra nyúlt délutánt vett igénybe és olyan különleges élménynek tekintettük, amit máig nem felejtettünk el. Azóta utánajártam, miért és mikor építették a körgátat.
Bővebben... Kiglics Márton, iskolánk 11. B osztályos tanulója a békéscsabai KIT makett klub tagja. A klub 30 állandó taggal rendelkezik, köztük egykor Tóth György vadászpilótát is jegyezték. Ő rengeteg élménybeszámolóval és tapasztalattal gazdagította az ifjonc repülőimádókat.
Marci is a repülőmakettezés rabjai közé tartozott. 2011-ben mégis úgy döntött, hogy eltér az addig megszokott iránytól, és egy új területen próbálja ki magát: elhatározta, hogy elkészíti iskolánk, a Vízmű 1:100-as méretarányos makettjét. Bővebben... A változást nem sokan vagyunk képesek mindig rugalmasan és kellő nyitottsággal kezelni, legyen szó az élet bármely területéről a gyártóipartól a kommunikációig. Elég csak idéznünk az elhíresült történeteket a számítógépről, amiről nem gondolták, hogy értelme lesz egy háztartásban használni, de a televíziót is lesajnálták kezdetekben.
Bővebben... A 2013-as évben a lengyelországi Krnyca Zdrój-ban került megrendezésre a Junior és Kadett kick-box Európa bajnokság. Szeptember 14-én, vasárnap indultunk útnak a békéscsabai Debreczeni Team 19 fős csapatával. Megérkezésünk után a hétfői nap a mérlegeléssel és szállásunk elfoglalásával telt. A következő napon kellemes kikapcsolódással töltöttük szabadidőnket, a városnézésé volt a főszerep.
Szerdán, túránk harmadik napján nagy izgalmak közepette elkezdődött a várva várt megmérettetés. Bővebben... Tavaly szeptemberben újra osztályfőnök lettem, most a változatosság kedvéért D-s osztályban. A több mint 30 diákból lassan új közösség formálódott. Közben mindenki tisztában volt vele, hogy az osztály összetétele - az év végi szakosodás következtében - meg fog változni a következő tanévre.
A második félév fontos kérdése volt, hogy a lehetséges szakok közül mit válasszanak. Osztályfőnöki órákon egy-egy tanári tájékoztató keretében megismerkedtek a tanulók a különböző szakok jellemzőivel. A döntés még így sem volt könnyű. Bővebben... |