Egy decemberi szerda reggelen a 14. A osztály terme szokatlan hangulatra ébredt. A második otthonunkban nem szólt a zene, a reggeli kávé illata nem érződött, és a leghihetetlenebb, amit el sem lehet képzelni a végzős „utas” osztályról, az a csend volt, ami a teremből áradt. A szokatlan változás oka, hogy a csapat éppen Győr felé, a Széchenyi István Egyetemre tartott.

...díszeket készítek, hogy ünneplőbe öltöztessem weranui otthonunkat, és már napok óta csillámporos körülöttem minden, még a macskák is (egyiküket még a Vízműben kaptam) , ugyanis a férjem hozott nekem csomagolópapírt, mert tudja, hogy mennyire szeretek kreatívkodni, csak azzal nem számolt, hogy a szépen csillogó papír nagylelkűen szórja majd apró csillagait. Először az osztályomnak készítettem képeslapokat, meg szívecskéket, és amikor a kezükbe vették az apró ajándékot, a lányok elkezdtek kuncogni, hogy mindenki csillog. Aztán itthon néztem, ahogy a padlón, a szekrényen, asztalon hol kevesebb, hol több apró fényecske kezdett önálló életet visszatükrözve a nap vagy a lámpák fényét.

Így tizedikben egyre több dolog derül ki választott élethivatásunkról, jövőbéli munkánkról (a közlekedésépítésről). Azzal mindig tisztában voltunk, hogy az építők munkája nélkül nincsenek utak, hidak, alagutak, vasutak. A statika órákon történt kalandozásaink óta viszont büszkeséggel tölt el bennünket, hogy tudjuk: szakmánk legjobbjai alkották meg a világ legmagasabb épületeit, tornyait. Úgy döntöttünk, hogy részletesen is bemutatunk közülük egy „pompás darabot”, a modern kori Kanada emblematikus építményét, a CN tornyot.

Közeleg a karácsony – Jézus Krisztus születésének ünnepe –, ami az egész keresztény világ számára a családi békesség, szeretet, adakozás és jóakarat szimbóluma. Mindnyájan alig várjuk már, hogy köszönthessük a hozzánk legközelebb állókat, és ajándék formájában vagy csak szavakkal kifejezzük, mennyire szeretjük őket, milyen sokat jelentenek nekünk.

A megszokott Mikulás-party csomagjai helyett a 10. E osztály tagjai korcsolyázással „ajándékozták meg egymást”. Volt rengeteg esés és később kék-lila folt…

Iskolánkban hagyomány, hogy Mikulás napján vagy annak közeledtével az osztályokban csomagot adnak egymásnak a diákok. Az ajándékozásba bevonják osztályfőnökeiket is. A Mikulás nap környéki osztályfőnöki órák idején most is sokat sejtető zajok szűrődtek ki a Deák utcai tantermekből.

A szalagavató azért is nagy esemény nálunk, mert ilyenkor visszalátogatnak az elmúlt évek szalagavató táncainak főszereplői. Ők azóta már máshol küzdenek, mást csinálnak, de a szívük visszahúzza, visszahozza őket; és mesélnek, szívesen mesélnek; mi pedig szívesen hallgatjuk őket.

December 4-én így - többek között - újból köszönthettük köreinkben Görög Dávidot, aki három éve maga is a szalaggal megjelölt vízműsök között volt. (Erről és Dávid csabai pályafutásának emlékeiről találtunk is képeket archívumunkban.) Az idei ünnepség után a szülők hazamentek, a tizenkettedikesek elmentek vacsorázni/bulizni, Misibá’ a tanári büfében feltette főni a lebbencset, mi pedig Dáviddal beszélgettünk az aulában.

Gyerekkoromban egyszer találtam otthon a régi karácsonyi képeslapok között egy különösen szépet. Hóval borított kicsi hegyi falucskát ábrázolt és, hogy még teljesebb legyen az illúzió, a vonalak mentén gazdagon be volt hintve aranyszínű csillámporral. Nehezen betűztem a mellé írott szöveget: ”Fröhliche Weihnachten!”

Azóta is sokszor eszembe jut ez a kis kép, ha karácsonyi készülődést, díszeket, ragyogó égőket látok.

Az idén úgy alakult, hogy sikerült eljutnom Bécsbe a híres adventi vásárra. Sokat hallottam már a szépségéről, varázsáról, de közelről még nem volt alkalmam látni.