 A MiTiŐSZ programsorozat elsősorban az általános iskola felső osztályos tanulói és középiskolások számára kínál programokat abban a reményben, hogy bárki megtalálhatja az érdeklődési körének megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. A szervezők - a városi diák-önkormányzatosok - kreatív műhellyel, játékdélutánokkal, a fiatalokat leginkább érdeklő témákban folytatott beszélgetésekkel, élőzenei koncertekkel és kiállítással várták a békéscsabai ifjúságot, minket, akik többek közt a „Mindenszentek” ünnepéhez kapcsolódó népszokásokat és hagyományokat is megismerhettük.
Bővebben... Csütörtökön harmadik alkalommal várták a Vízműre kíváncsi pályaválasztókat és szüleiket a Deák utcába. A korábbi gyakorlatnak megfelelően ezúttal már nem alkottak nagy tömeget a vendégek, számuk mégis jelentős volt. Ezúttal a közelben lakók voltak többségben, így a békéscsabaiak és a gyulaiak alkottak nagyobb csoportokat, de a szomszédos megyékből, sőt külföldről is érkeztek látogatók.
Bővebben... Közhelynek számít – de éppen ezért nagyon igaz – hogy a mai modern, globális világban egy bármilyen területen dolgozó magyar szakemberrel szemben alapvető elvárás, hogy legalább egy, de ha lehet, több idegen nyelven is képes legyen kommunikálni.
De egy komoly szakembernek saját magával szemben is kell támasztania olyan igényt, hogy akár az internet segítségével (ahol az információ óriási többsége angol nyelvű) akár idegen nyelven megjelent szakkönyvekből folyamatosan követni tudja a szakma legújabb eredményeit.
Bővebben... A Békés Megyei IBSEN Oktatási, Művészeti és Közművelődési Nonprofit Kft. fotópályázatán az ifjúsági kategóriában vízműseink kiválóan szerepeltek. Fókuszban Békés Megye - volt a kiállított művek mottója.
A kiállítók a megye természeti és építészeti örökségéből mutattak be érdekes és értékes képeket a. A Békés Megyei Tudásház és Könyvtárban október 26-án megrendezett kiállításon fiataljaink munkáikkal kiérdemelték az első és második helyezést, de a többi fotósunk is remek képekkel büszkélkedhetett. Bővebben... Békéscsabán az elmúlt hónapban már 18. alkalommal került megrendezésre a „Szenvedélyünk A-Z Egészség” című vetélkedő. Nevezési feltételként - a környezettudatos szemléletet megerősítve, önkéntes segítségnyújtással összekötve - PET palackok kupakjainak gyűjtését várták el a csapatoktól. Az így összegyűjtött kupakokat egy a városban élő súlyosan beteg gyermek külföldi gyógykezelésének támogatására fordítják.
Bővebben... Szép hagyomány, hogy az ősz során a tizedikesek ismerkedési esteket szerveznek az elsősöknek (pontosabban a kilencedikeseknek). Ezeken a rendezvényeken a tavalyi gólyák segítenek a feloldódásban az ideieknek; barátkozással, játékkal igyekeznek bemutatni, hogy az új iskolában is jól érzik magukat a diákok.
Bővebben... Az idei tanévnyitón a kilencedikesek között egy francia diákot is köszönthettünk. Máté (Matthieu) Ferkatadjival gyakran találkozom, osztályában (9. E) én tanítom a matematikát és az angolt. Arra kértem, mutassa be magát pár mondatban – ezúttal magyarul.
Bővebben... Az őszi szünet közeledtével a 12. D osztály leendő geológus technikusainak terepgyakorlatára készültünk. A háromnaposra tervezett terepgyakorlat a Tokaji-hegység vulkáni, valamint szubvulkáni képződményeinek, negyedidőszaki felszínformáinak megismerését, az elméletben megtanult ismeretek terepen történő hasznosítását célozta meg. A hegység területén Magyarország miocén kori vulkanizmusának legváltozatosabb képződményei tárulnak fel, amelyhez például a telkibányai aranyércesedés is kapcsolódott.
Ahogy közeledett az indulás időpontja, egyre nagyobb aggodalommal hallgattuk az időjárás előrejelzést, ami erős lehűléssel, viharos széllel, változatos halmazállapotú csapadékkal „kecsegtetett” minket. Egész napos szabadban eltöltendő programhoz nem éppen ideális, de geológus berkekben az a mondás járja, hogy „minden idő terepidő”. Bővebben... Az őszi iskolakezdés során számos újdonsággal találkozhattak a vízműsök. A térinformatika területén is sikerült fejleszteni szoftverbázisunkat. Így ettől a tanévtől kezdődően az amerikai ESRI cég ArcGIS programjának legújabb verzióját használják a földmérő tanulók.
Bővebben... 2012. szeptember 9. Budapest, a félmaraton napja. Rajt kilenc órakor. 2 óra 12 perc 18 másodperc futás. Csak futottam, futottam és jó volt. A gondolat, futás közben jött: Mi lenne, ha egy hónap múlva nekivágnék a maratonnak?
Elkezdődött a felkészülés. Egy hónap alatt kb. 130 km-t futottam. Felkészültem, gondoltam. 2012. október 6. utazás Budapestre. A tésztaparty napja. Tanácsadóimra (már futottak maratont) hallgatva a futás előtti napon tésztát ettem tésztával, szénhidrát napot kell tartani, mondták. A szervezők is gondoskodtak rólunk, hiszen ezért volt 56-osok terén a party. Túrós tészta tésztával. Bővebben... Az őszi szünetünk szombat délutánnal elkezdődött, és bő egy hétig tart. A legtöbben felhőtlenül élvezik a szünet minden egyes pillanatát, van aki ezt az időszakot arra használja fel, hogy hiányos ismereteit pótolja, bővítse. Szerencsére a hátralévő kerti munkák nagy részét családdal karöltve elvégeztük, így már csak az őszi évszak jelenlétét jelző lehulló falevelek eltakarítása van hátra.
Ezen időszakban van néhány jeles nap, amelynek többségéről meg szoktunk emlékezni.
Bővebben... |