Nyolcvan operakalandor
Nagyon vártátok… Már az őszi kirándulás után kérdezgettétek, mi lesz, mikor lesz a következő kaland… Nem kellett sokat várni. Március elejére kiderült, hogy Erkel Ferenc Bánk bán című operája kerül májustól terítékre az Erkel Színházban.
Minden eddigi rekordot megdöntve az idén nyolcvanan utaztunk Budapestre 2017. május 4-én reggel. A vonaton – bár a kocsit lefoglaltuk előre - volt egy kis kavarodás, de tíz perc alatt helyreállt a rend, mindenki megtalálta a helyét. Az utazás mint mindig, nagyon rövidnek tűnt, hiszen kellemes történetekkel, beszélgetésekkel, jó társaságban szinte repül az idő.
Jubileumi Jókai-napokEz év tavaszán is megrendezésre került iskolánk kollégiumában a jubileumi Jókai-napok, melyet 25. alkalommal élvezhettek a tanulóink. A programok ez alkalommal is három napon át tartottak.
A kollégiumi napokat Szarvas Péter polgármester úr nyitotta meg, aki egyben rendezvényünk fővédnöke volt. Ezt követően megnyílt Bácsfalvi Zoltán festőművész kiállítása, akinek a munkásságát Dr. Bacsa Vendel jegyző úr méltatta. A kiállítás megnyitóján furulya-előadással szerepelt Galgóczi Csenge és kishúga. ÁSZÉV 2017A ballagóének kíséretébenKegyes volt az időjárás a szombati ballagókhoz, nem esett, nem tűzött… A megállapítást a vendégek beszélgetéséből csíptem el, és maradéktalanul osztottam. A vízműsök érettségiző évfolyamának ebben az évben is szép és maradandó emléket nyújtó esemény volt a ballagás. Tóth Bálint: Menni kell továbbNyelvi verseny idén is, sok indulóvalSzép, kerek évforduló: immár 20. alkalommal került megrendezésre iskolánkban az idegen nyelvi, évfolyamszintű háziverseny angol és német nyelvből, a 9-12. évfolyamok számára. A tavalyi érdeklődést túlszárnyalva, március 29-én angolból 67-en, németből pedig 47-en, összesen tehát 114-en vállalkoztak teljesen önkéntesen a versenydolgozatok megírására, ami a 4 évfolyam létszámának több mint 28 %-a! Képviselőink Strasbourgban, az Európai Parlamentben11. D-sek kezdeményezésére idén tavasszal egy kis csapat részt vett az Európai Parlament által indított online középiskolai vetélkedőn, az Euroscola-játékon, amin az uniós tagországok középiskolásai mérték össze tudásukat Európáról és az Európai Unióról. A vízműs européerek eredményesen teljesítették az internetes kvízt. Ennek alapján meghívást nyertek Strasbourgba, az Európai Parlamentbe, az április 7-én pénteken tartott szimulációs játékra, amelyen az összesen 22 tagállamból érkező diákok egy napra EP-képviselővé válhattak. A tanáraikkal Strasbourgba kiutazó 24 fős diákcsapatba a Vízmű majdnem minden osztályából verbuválták a képviselőket. A vízműs küldöttség négynapos utazásáról-kirándulásáról és európai parlamenti tevékenységéről Borák János (11. E), Csáki Szandra (11. D), Gyöngyösi Tamás (10. D) és Sanyó Levente (12. E) benyomásai, tapasztalatai alakították ki az alábbi közös európai „élményszőttest”.
Környezetvédelemből jelesAz ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként. Ezen a napon minden évben más-más szempontból hívják fel figyelmünket arra, hogy milyen fontos természeti kincsünk a tiszta víz. Hagyományosan iskolánkban ehhez a naphoz kapcsolódóan a vízügyi és természetvédelem szakosok szakestje zajlik - így volt ez ebben az évben is, de részt vettek diákjaink más szervezetek által szervezett versenyeken is, ahol szép sikert értek el csapataink. Most ezekről az eseményekről készített egy-egy rövid beszámolót két vízműs diák. Elsőként Kelemen Orsolya (12. E) sorait olvashatjátok, aki csapatával első helyezést ért el: Mindenkiben van egy varázslóLegnagyobb célunk a társaskörNem a külső számítHamarosan indul a diákhét!Egy hét múlva, hétfőn reggel már felállított sátrak várnak minket a Vízmű udvarán, és izgalmas programokat és ízletes harapnivalókat kínálnak nekünk a pártok. Ebben az évben is azért versengenek, hogy kiderüljön, melyikük képviselheti iskolánkat az őszi Garán, és persze azért is, hogy felejthetetlenné tegyék a közösség számára a tavaszi szünet előtti napokat. |