Vigyázat, mélyfúrás!
Az Egyesült Államokból elterjedt Valentin-napon az első végzős fluidumkitermelő technikusi team végre-valahára kijuthatott egy igazi mélyfúrásra! A MOL Nyrt. (a továbbiakban MOL) egyik vezető fúrási mérnökének jóvoltából sikerült előzetesen leszervezni a látogatásunkat, és kijelenthetjük, hogy az országban kevés középiskolás/technikus-jelölt mondhatja el magáról, hogy bejuthatott egy ilyen fúrási telephelyre! De miért is ennyire különleges és az emberek elől elzárt, „eltitkolt” helyek ezek?
A téli napforduló ünnepei-SzentcsaládjárásA tematikus csoportfoglalkozás témájához kapcsolódva, az adventi készülődés jegyében beszélgetésre hívtuk kollégiumunkba Kovács Mihályt, a Közös Pont Egyesület tagját, aki az egyesület teaházának egyik műhelyszervezője is. Vendégünk elmesélte, hogyan működik egyesületük és bepillantást nyerhettünk a teaház működésébe is.
Beszélgetésünket az évkör ünnepeivel indítottuk, amely az adventtel kezdődik, és a karácsony, újév, farsang, húsvét, Szent György napi határjárás, pünkösd, Szent Iván napi tűzgyújtás, arató ünnep, Szent Mihály nap, Mindenszentek ünnepei után újraindul.
A Karácsonyt megelőző lelki felkészülés és egyben közösségépítés egyik módja volt a szentcsaládjárás hagyománya, melyről részletesebben is hallottunk. Kollégiumi sakkbajnokság2018. januárban 8-án került megrendezésre az őszi Kollégiumi Gólya Sakkbajnokság. Délután a fiúklubban 15.30-kor 6 táblánál 12 játékossal vette kezdetét a verseny.
A lebonyolítás bajnoki rendszerben történt. 11 fordulóra került sor, így a végére „kellemesen” elfáradtak a résztvevők. A lebonyolításban egy korábbi győztes, Papp Ákos segédkezett. A győztes, Mravik Gabriella az egyetlen lány résztvevő volt. KönyvtárlátogatásCsütörtök délután, amikor megérkeztünk a könyvtárba, megcsapott az almás-fahéjas mécses illata. Amikor beléptünk az ajtón, körbevettek minket a könyvkupacok, innen rögtön tudtuk, hogy jó helyen járunk.
Kiss Emese tanárnő bemutatkozása után, összefoglalta nekünk a könyvtár fontosságát, milyen rendszerben helyezkednek el a könyvek, milyen könyvekből tanulhatunk, kiemelve a kötelező olvasmányok fontosságát. Akinek kevésbe kelti fel az érdeklődését a sok könyv, annak is rengeteg izgalmat rejt a könyvtár kreatív, képességfejlesztő társasjátékai, amit remélhetőleg hamarosan mi is kipróbálhatunk egy kellemes szabadidős délutánon. Az óra végén a gyakorlatban is kamatoztathattuk a tudásunkat, interaktív módon, egy adott könyvnek a polcon való kikeresésével. Karácsonyi műsor a GyermekosztályonA Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma diákjai hagyományteremtő szándékkal ünnepi műsort adtak és gyűjtést szerveztek a Dr. Réthy Pál Kórház és rendelőintézet gyermekosztályának. Dr. Baji Sándor osztályvezető főorvos úr, szakmai csapata és kis betegeik nagy örömmel fogadták diákjainkat és az adományt, amelyben számos plüssjáték, kirakó, társasjáték valamint gyermek- és ifjúsági könyvek kaptak helyet a több kilónyi szaloncukor, mézeskalács és csoki mellett. A vízműs diákok egy 40 perces műsorral idézték meg a karácsonyi hangulatot. A 9. A osztály tanulói által előadott meséket Pénzes Petra fuvolajátéka kísérte és Kovács Márk Sándor saját balladáját adta elő a hallgatóságnak. Angolszász ünnepekAz angolszász országokban a kelta gyökerekkel rendelkező Halloween-t október 31-én ünneplik. A Mindenszentekhez és a Halottak Napjához kapcsolódó ünnep Magyarországon is népszerű, különösen az angolul tanulók körében. A nyelvtanuláshoz az adott idegen nyelv kultúrája is hozzátartozik, így került sor a Halloween megünneplésére a Vízműben. A 9. A osztály vendége Ambrus György Krisztián szakács, zöldség- és gyümölcsfaragó világbajnoki aranyérmes kókuszzsír-szobrász volt, aki az ünnepkör egyik hagyományát, a tökfaragást ismertette meg a tanulóinkkal.
Kollégiumi karácsonyA karácsony utánozhatatlan hangulatú ünnep. A pislogó gyertyák fénye, a fenyőfák illata, a csillogó díszek a fán különös atmoszférát teremtenek. Felemelő érzés, gyermek és felnőtt egyaránt hatása alá kerül. Hirtelen mindenki együttérzőbbé, toleránsabbá, segítőkészebbé és kedvesebbé lesz. Nincs más ünnep, amely ugyanezt a hatást tudná elérni. Erősíti az összetartozás érzését, közösséget formál. Meghitt ünnepeket kívánunk!December 25-e egy olyan nap, amelyet világszerte ünnepelnek: vannak, akik vallásuk, mások a kulturális hagyományaik miatt. Számos magyarázatot találunk arra, hogy miért pont december 25-én van karácsony, de az biztos, hogy ez a nap Jézus földi születésének emléknapja: az öröm, békesség, család, gyermekség, otthon és szülőföld valamint az emberi szeretet ünnepe. Téli útüzemMinden évben november 15. környékén a Magyar Közút nyilvánosan is tájékoztatja az utazóközönséget: - Felkészültünk, jöhet a téli időjárás! Kovács Márk Sándor: Vízműs búcsúztatóSzalagavató VIZMŰ módraA 12. évfolyamos tanulók életében az egyik legnagyobb előkészülettel járó, és talán a legjobban várt iskolai esemény a szalagavató. Tagintézményünk ezt a jeles ünnepséget december 1-jén tartotta meg. Helyszínül a városi sportcsarnok szolgált. Délután 4 órától folyamatosan érkeztek az izgatott végzős diákok, rokonaik, barátaik és a meghívott vendégek. Az iskola tanárai, a BSzC tagintézményeinek vezetői és Mucsi Balázs főigazgató úr mellett Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere is megtisztelte jelenlétével ünnepségünket. Elektromos- és hőenergia a békéscsabai szemétbőlAz idei tanévtől a végzős (14. évfolyam) fluidumkitermelő technikusok képzésébe beléptek a „Gázipari technológia”, valamint az „Energetikai berendezések” c. tantárgyak is. A két tantárgy „összefonódásának” lehettek részesei a 14. Dfl évfolyam tanulói, akik december 1-jén üzemlátogatáson vehettek részt a Dareh Bázis Zrt. Békéscsaba melletti telephelyén, közismertebb nevén: a szeméttelepen. E sorok olvasása közben bizonyára sokan felteszik magukban a kérdést, hogy mi keresnivalójuk van a fluidumosoknak egy szeméttelepen? Íme a válasz! |