Milyen lesz karácsony ünnepe?
Adventi időszakban többször kérdezik egymást az emberek, hogy milyen lesz karácsony ünnepe. Ez elől a kérdés elől én sem tudok kitérni, sőt a kérdést – ismerve kötődésemet - még azzal is szokták bővíteni, hogy milyen a szlovák karácsony. Nos, ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy remélem nincs különbség a karácsony legfőbb üzenetében különböző népeknél, akik a keresztény hit alapján várják a karácsonyt, az örömhírt, Jézus Krisztus születését. Ez a várakozás tölti be a keresztény világ életét. Ez a várakozás egyetemleges, nemzetektől független, mert Jézus Krisztus megszületése az egész világ öröme, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélnek.
Ha kisült már..Advent Bécsben
Az első karácsonyi vásárok megrendezésére I. Albrecht császár adott engedélyt 1296-ban. Azóta igazi nemzetközi programmá nőtte ki magát ez az esemény. A több mint 3 millió hazai és külföldi látogatót csaknem 20 adventi vásár és karácsonyi falu várja kézműves termékekkel, ajándéktárgyakkal, szórakoztató programokkal. Természetesen a forró puncsot és a fűszeres forralt bort senki sem hagyja ki. Ezt a varázslatos hangulatot élte át Andrej Martin (12. A), most az ő beszámolója következik. Karácsony
Karácsony UkrajnábanFizika, de emelt!
A bátrabbak azonban nem elégednek meg ennyivel, hanem 11-12. évfolyamon hozzátesznek még heti két órát. Ezt nevezik emelt szintű fizikának. 50 éve készült el az új Erzsébet híd
A Mikulás visszatért
Éjjel-nappal Washington
Bronzérem a kosárban
Ide azonban el is kellett jutni. Ez azt jelenti, hogy az ezt megelőző megyei elődöntőn a jónál jobban helyt kellett állni. Ott ugyan az első hajrában egy nagyon izgalmas, csak a hosszabbításban eldőlő mérkőzéssel kezdtünk, de végül sikerült két vállra fektetni a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium csapatát. Hancúrozó kisgólyákUtasok a ferdekábelesen!
|
- A Vízműben a „nagyszakállú”
- A kitűzött célokat el lehet érni
- Visszatérő vendégek a decemberi nyílt napon
- Képviseltem a Vízműt az Országos Diákparlamenten
- Beindultak a tizedikesek…
- Szakmai napon jártunk Budapesten
- Borkészítés és krisztallográfia
- Ha kedd, akkor női torna!
- Közeledik András napja…
- Gólyabál 2014.