Vízműsök a 23. Csabai Kolbászfesztiválon
A tavalyi évhez hasonlóan kollégiumunk idén is két csapattal vett részt a 2019. október 24-én a 23. Csabai Kolbászfesztiválon. A kollégista fiúk és lányok külön csapatban indultak és jó hangulatban várták a megmérettetést. Mindenki kivette a részét a munkából, felváltva darabolták és darálták a húst a diákok. A fűszerezéshez, az eszközök biztosításához kellett csupán a felnőtt segítség. A munkafolyamatokat Rotics József kollégiumvezető úr irányította. A vékony, sütnivaló kolbászokhoz hagyományos fűszereket használtunk: sót, piros csemege paprikát, piros erős paprikát, fokhagymát, köménymagot, és kevés borsot. A két csapat kolbásza az eltérő fűszerezés miatt színében és ízében is más volt.
Gólyaavató a Vízmű kollégiumábanHagyományainkhoz híven 2019 októberében idén is megrendezte a kollégiumi DÖK a gólyaavatót. Október 17-én, csütörtökön került sor a gólyabálra, melyre a zsûritagokat közös megegyezéssel kérték fel a diákok, köztük Bereczki Márta és Tóth Krisztián nevelõtanárokat, Balog Misó diákpolgármestert és Miklós Kata ötödéves tanulót. Vízműs földmérők tanulmányi kirándulása HamburgbanKülönleges szakmai gyakorlaton vett részt 2019 októberében a Békéscsabai SzC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiumának három földmérő és egy útépítő szakos tanulója. Az egyhetes program során Fodor Gergő (12. E), Kulcsár Csaba (11. B), Nagy Zoltán (12. A) és Sitkei Zolta (12. E) ismerhette meg a Landesbetrieb Geoinformation und Vermessung hamburgi földmérő vállalat profilját, így bővíthették gyakorlati tudásukat. A projekt, amelynek az ötlete 2018 augusztusában fogalmazódott meg, a szakmai gyakorlaton túl a német nyelv ismeretének elmélyítésében is hasznos volt számukra. Vízműsök „A kiegyensúlyozott várandósságért és szülésért” nevű kiállításon2019. október 15-én a Vízmű kollégistái is ellátogattak az Egyensúly AE Egyesület által szervezett kiállításra, amelynek a fogantatás, a születés, valamint a csecsemőápolás volt a témája. A Békéscsabai Vasutas Művelődési Házban megrendezett eseményen a magzat fejlődését, a születés szépségét, a család kialakulásának folyamatát szerették volna megmutatni az egyesület tagjai az érdeklődőknek interaktív eszközök segítségével. ERASMUS+ 2020 – vízműs diákok FinnországbanIskolánk, az Európai Unió Tempus Közalapítványa jóvoltából, idén ősszel is meghirdette az ERASMUS+ külföldi gyakorlati lehetőségről szóló pályázatát. Az ösztöndíjat elnyert tanulók 4 hetet tölthetnek el Finnországban, emellett pedig Europass mobilitási igazolványt is szerezhetnek. A tavalyi évhez hasonlóan ebben az évben is három magasépítő szakos tanuló élhet ezzel a lehetőséggel. Intézményünk főként olyan diákok jelentkezését várta, akik eddig is kitűntek szorgalmukkal és a szakma iránti elköteleződésükkel, angol nyelvtudásuk révén képesek kommunikálni és jó kapcsolatteremtő készséggel rendelkeznek. Tanévnyitó a VízműbenA nyári vakáció után ismét diákoktól hangos a Békéscsabai SzC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma Deák utcai épülete. A több mint 500 tanuló számára az ünnepélyes tanévnyitó szeptember 2-án 9 órakor kezdődött. Kollégiumi gólyatáborHagyományunkhoz híven 2019 augusztusában is nagy várakozással töltött el bennünket, hogy megismerhessük az új kollégistáinkat. A gólyatáborban a fiatalokat négy csoportra osztottuk, majd a csoportvezetők irányításával megkezdődött a felkészülés az ügyességi versenyekre. Augusztus 27-én, kedden a békéscsabai Tourinform szervezésében városnézéssel vette kezdetét az eseménysorozat. Utunk során Zahorán Hilda idegenvezető lebilincselő előadásával mutatta be a tanulóinknak a város nevezetességeit, továbbá a klasszikus, régi hagyománnyal rendelkező látnivalókat. TanévzáróA 2018/2019-es tanév zárására 2019. június 15-én került sor. A régóta várt igazi nyári idő is tekintettel volt a jeles napra, mert valóban azt érezhettük, hogy ’kitört’ a nyári szünet. A Vízmű árnyat adó fái alatt először Schnider György igazgató úr köszönt el a diákoktól úgy, hogy néhány vicces statisztikai adattal emlékeztetett bennünket a tanév hosszúságára. Megtudhattuk, hogy 144 idegen nyelvi és ugyanennyi matematika óra mellett 180 testnevelés óra volt, és hogy minimum 1260 órán kellett részt vennie egy diáknak a tanítási napok során. Szeptemberben induló nappali és esti szakjainkMozgalmas évet zártak a vízműs fluidumosokA 13. évfolyamos fluidumkitermelő technikusok képzésében több olyan gyakorlat (pl. Fúrási technológiai gyakorlat, Mérések gyakorlat, Energetikai mérések gyakorlat) is szerepel, amelyeket az iskolában nem tudunk megtartani, hiszen nincs meg hozzá a megfelelő infrastruktúra. Ezért olyan külső gyakorlati helyeket kellett keresnünk, ahol az iskolapadban elméletben megtanultak a valóságban is tanulmányozhatók. Így adódott az, hogy a fluidumosok közel tíz helyszínre jutottak el a 2018/2019-es tanévben, amelyeket a cikkben most röviden számba vennénk. Kalandra fel! Szakmai kirándulásVízműs siker az ÁSZÉV döntőjébenAz Ágazati és Ágazaton Kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyének (ÁSZÉV) célja, hogy a szakmai érettségi tananyagából felmérje a tanulók tudását több forduló alkalmával, írásban és szóban egyaránt. A verseny felvételi pluszpontokért zajlik, ugyanis az 1-10. helyezésért 100, a 11-20. helyezésért 50, a 21-30. helyezésért 25 többletpontra jogosultak a diákok a felvételi eljárás során. A verseny interaktív elődöntőjét március folyamán rendezték meg. |
- Dobogósak lettek vízműseink a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyen
- Általános iskolások a Vízműben
- Jókai-napok a Vízmű kollégiumában
- Kiemelkedően teljesítettek a vízműsök a Sakk Diákolimpián
- Országos első helyezettek a Vízmű tanulói
- Szabó Pál Prózamondó és Irodalmi Verseny
- Harmadik helyen végzett a Vízmű a területi elsősegélynyújtó versenyen
- A vízműsök Békés megye 2. legjobbjai röplabdában
- Vízműs diák a városi DÖK elnöki székében
- Vízműs siker a 2019. évi LI. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen
- A Vízmű focistái (majdnem) az élen
- Német szituációs verseny