Az Egyesült Államokból elterjedt Valentin-napon az első végzős fluidumkitermelő technikusi team végre-valahára kijuthatott egy igazi mélyfúrásra! A MOL Nyrt. (a továbbiakban MOL) egyik vezető fúrási mérnökének jóvoltából sikerült előzetesen leszervezni a látogatásunkat, és kijelenthetjük, hogy az országban kevés középiskolás/technikus-jelölt mondhatja el magáról, hogy bejuthatott egy ilyen fúrási telephelyre! De miért is ennyire különleges és az emberek elől elzárt, „eltitkolt” helyek ezek?

A Tisztántúl mélyének porózus tárolókőzeteiben található kőolaj és földgáz bányászata már évtizedek óta folyik, és napjainkban is vannak olyan potenciális területek, ahol várható még szénhidrogén-produktum. Egy ilyen terület jelenleg Komádi és térsége, ahol az elmúlt években több fúrást is mélyítettek. A MOL által megbízott Rotary Drilling Zrt. (a továbbiakban Rotary) R-68-as elnevezésű hatalmas (408 t teherbírású) és modern berendezése épp most is egy ilyen projekten dolgozik. Ezt sikerült megnézni nekünk is!

A fúrási telephelyre való megérkezésünk után munka- és balesetvédelmi oktatáson vettünk részt, amelyet a Rotary egyik safety munkatársa tartott meg. Az ilyen mélyfúrások a világ legveszélyesebb munkahelyei közé tartoznak: az itt dolgozók közvetlen környezetében lévő berendezésekben több száz bár nyomás uralkodik, a fejük felett több tíz tonnás acéltárgyak mozognak, a fülük mellett több száz lóerős erőgépek dübörögnek (nem is beszélve a fúrólyukból váratlanul kitörő gázokról). Itt nincs kis sérülés, ha valami történik, akkor nagy baj van! Ezek tudatában és persze az egyéni munkavédelmi eszközeink „védelmében” indultunk a berendezés megtekintésére. De hogyan is zajlik egy ilyen lyuk fúrása (az itteni fúrás talpa kicsit több mint 3000 m mélységben fejeződik be)?

Az ún. rotari-típusú mélyfúrás lényege, hogy általában a felszíni fúrótoronyból/fúróárbocról egy acélcsövekből álló fúrószárat forgatnak, amely alján egy fúró dolgozik. A meghatározott fordulatszámmal/terheléssel a kőzetekhez szorított és forgatott szerszámzat a lyuktalpon folyamatosan aprítja a kőzeteket, ahonnan a felfúrt fúradékot a csőoszlop belsejében lenyomott fúróiszap öblít fel a felszínre. Ezen technológiát alkalmazva haladnak le egy adott átmérővel egy meghatározott mélységig, majd az addig lefúrt lyukat kibéléscsövezik és hozzácementezik a lyukfalhoz. Így szakaszokban, de folyamatosan érkeznek meg a rétegsor azon részéhez, amelyekben a fluidumok tárolódnak.

A fúrási telephelyen tett sétánk során végignéztük az iszaptechnológiát, felmentünk a munkapadra, megnéztük az ott „kulcsoló” technikusokat, de bebocsájtást nyertünk a „főisten”, a főfúrómester bódéjába is. A látogatásunk végén pedig a kitörésgátlót és működtető-egységeit tekinthettük meg.

A berendezésen dolgozó személyzettől rendkívül érdekes és elgondolkodtató (publikus) adatokat tudtunk meg az R-68-al kapcsolatban. Ilyen volt például, hogy itt olyan drága fúróiszappal dolgoznak, melynek egy köbmétere 1 millió forintba kerül. Egy másik brutális számadat, hogy a berendezést működtető hatalmas Diesel-motorok naponta kb. 6-10 ezer liter gázolajat fogyasztanak. Még sorolhatnánk ezeket a számokat, de úgy gondolom ezek alapján megérthető az, hogy 2018-ban mi kerül minimum kb. 1 milliárd forintba egy 3000 m-es mélyfúrás esetében!

A mélyfúrás megtekintése után minden technikus-jelöltünk láthatta azt a munkakörnyezetet, ami rájuk várhat, ha ezt a szakmát választják. Akármit is döntenek, egy dolog még egyelőre biztosnak látszik: a kőolaj és a földgáz még egy-kétszáz évig egyeduralkodó lesz az energiagazdaságban!

Fotók: Dávid István