BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

<<E dokumentum letöltése PDF formátumban>>

 

 

Eljárásrend járványhelyzettel kapcsolatban

Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium

 


Bevezetés


Jelen ágazati ajánlás célja, hogy a járványügyi készültség bevezetéséről szóló 283/2020. (VI. 17.) Korm. rendeletben kihirdetett egészségügyi válsághelyzetre tekintettel egységes útmutatóul szolgáljon hazánk valamennyi szakképző intézménye számára a 2020/2021-es tanév megkezdéséhez, illetve lebonyolításához.

 

Az ajánlás elsődleges szempontként a szakképzésben részt vevő személyek élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának védelmét, a szakképzés folyamatosságának és az intézményi működés stabilitásának garantálását, valamint a koronavírus világjárvány továbbterjedésének megelőzését veszi figyelembe.

 

Minden szakképző intézménynek és szakképzési centrumnak rendelkeznie kell a járványügyi készültséget kezelő intézményi intézkedési tervvel, amelyek folyamatos aktualizálása – szükség esetén az intézményen belüli eltérő járványügyi helyzetet is figyelembe véve – kiemelt jelentőségű. Az intézményi intézkedési terveket a fenntartó az Innovációs és Technológiai Minisztérium (a továbbiakban: ágazati irányító) rendelkezésére szükséges bocsájtani. Az ágazati irányító a szakképző intézmény intézkedési tervét megvizsgálja, és amennyiben szükséges, további intézkedéseket kezdeményez a fenntartónál.

 

Jelen ágazati ajánlást a Kormány által kihirdetett egészségügyi válsághelyzet során szükséges alkalmazni annak a szakképző intézmény rendelkezésére bocsájtását követően azonnal. Az ágazati ajánlás érvényes a szakképző intézmény, illetve a szakképzési centrum összes működési és képzési helyére.


1. A BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium feladatainak ellátásához szükséges egészségügyi szempontból biztonságos környezet kialakítása

 

1.1. Az egészség megőrzését célzó intézkedések, jogszabályok, kiadott útmutatások, irányelvek betartása mindenki számára kötelező.
1.2. A BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium épületeit, rendezvényeit, tanóráit kizárólag egészséges, koronavírus megbetegedés tüneteit nem mutató személy látogathatja. A megbetegedés jellemző tüneteit az 1. számú melléklet tartalmazza.
1.3. A személyi higiéné betartása a szakképző intézmény minden polgára (tanulója, dolgozója…) részéről szükséges. Ez magában foglalja a gyakori szappanos kézmosást vagy alkoholos kézfertőtlenítést, a köhögési etikett betartását, illetve az arc felesleges érintésének kerülését, valamint a szájat és az orrot eltakaró eszköz (továbbiakban: maszk) használatára vonatkozó szabályok betartását.
1.4. A megfelelő fizikai távolságtartás betartása az intézmény területén belül rendkívül fontos a vírus továbbterjedésének megakadályozásában. A sorban állás szabályait figyelembe véve a várakozók között 1,5 méteres távolságot kell tartani, amelyet jól látható jelzéssel (felfestéssel, figyelemfelhívó táblákkal) szükséges biztosítani (könyvtárakban, büfékben, vendéglátóterekben, tanulmányi irodákban, iskolatitkárságon, gazdasági irodában, aulában, díszteremben stb.).
1.5. Hivatali ügyintézés céljából érkezőknek a szakképző intézményben maszk viselése kötelező. A munkaállomások és fogadóterület egymástól 1,5 méter távolságban történő kialakítása kötelező.
1.6. Fokozottan kell ügyelni az oktatási, sport, könyvtári létesítmények tisztaságára, megfelelő (virucid) kézfertőtlenítő szerek, valamint szintén virucid hatású felületfertőtlenítő szerek és takarítószerek használatára. A virucid hatású fertőtlenítőszereket minden esetben a gyártó által magyar nyelven feltüntetett használati utasítás szerint, megfelelő koncentrációban és megfelelő behatási idővel kell felhasználni. A megfelelő kéz- és felületfertőtlenítő szerek folyamatos rendelkezésre állásáról, beszerzéséről gondoskodni szükséges. Ennek dokumentálása, ellenőrzése a BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium, mint szakképző intézmény feladata.
1.7. A gyakran érintett felületeket rendszeresen – legalább kétóránként – fertőtleníteni (ajtókilincs, kapcsolók, fogantyúk, korlátok stb.) kell. A kávégépek, italautomaták, adagolók, kancsók és egyéb közös használatú eszközök rendszeres tisztítása és fertőtlenítése szükséges virucid fertőtlenítőszerrel. Ennek dokumentálása, ellenőrzése a szakképző intézmény feladata.
1.8. Zárt térben az esetleges kórokozók koncentrációjának csökkentése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a folyamatos vagy rendszeres, fokozott intenzitású természetes szellőztetésre. Mesterséges szellőztetés esetén, amennyiben nyithatók az ablakok, javasolt a minél gyakoribb természetes szellőztetés egyidejű alkalmazása. Az olyan légtechnikai készülékek, amelyek a friss levegő utánpótlására nem alkalmasak és kizárólag a belső levegőt forgatják (pl. split klíma, fan-coil berendezések és mobil légtisztítók) csak akkor használhatóak, ha egyidejűleg intenzív levegő-utánpótlás történik kültérből. Split klímaberendezések esetén a készüléket úgy kell beállítani, hogy a helyiség alsó felében ne okozzon nagy légáramlatot. A készülék hőcserélőjét és
porszűrőjét gyakran kell fertőtleníteni, engedéllyel rendelkező vírusölő hatású szerrel. A cserélhető szűrőket fokozott igénybevétel esetén az előírtnál gyakrabban szükséges cserélni. Mindezek dokumentálása, ellenőrzése a szakképző intézmény feladata. – az intézményben nem rendelkezik klíma berendezéssel, így ezen pont az intézményre nem releváns.
1.9. Szükséges gondoskodni a szakképző intézménybe érkezők megfelelő tájékoztatásáról: a létesítmény aktuális házirendjéről, az új típusú koronavírus járvánnyal kapcsolatban tett intézkedésekről, a járvány miatti korlátozásokról.
1.10. Szükséges az intézmények belső intézkedési terveinek, szabályzataikban foglaltaknak fokozott betartása és betartatása, valamint ezen szabályzatok, utasítások, intézkedési protokollok kiegészítése és rendszeres aktualizálása a járványhelyzet alakulásához igazodva. Ennek során a vonatkozó szabályok és ágazati ajánlások megtartása mellett az intézmény vezetője, valamint szakképzési centrum esetében a főigazgató és a kancellár az intézményi sajátosságok figyelembevételével speciális utasításokat hozhat.
1.11. Amennyiben bármilyen különleges, fertőzésre vagy betegségre utaló jelet azonosítanak a szakképző intézményben, akkor a járványügyi szabályoknak megfelelő azonnali tájékoztatás szükséges.

 

2. A tanórák látogatása, a beiratkozás

 

2.1. A jelenléti tanórákat úgy kell megszervezni, hogy a tanterem kapacitásának figyelembevételével lehetőség szerint a 1,5 méteres védőtávolság betartható legyen. Amennyiben a 1,5 méteres védőtávolság nem tartható, maszk viselése kötelező, 1,5 méteres védőtávolság megtartása esetén, a tanórákon részt vevő tanulók számára a maszk viselése ajánlott.
2.2. Amennyiben a 1,5 méteres védőtávolság nem tartható, a tantermi tanórákon a tanulói létszám csökkentése, megosztása szükség esetén megvalósítható úgy is, hogy online módon, önálló otthoni felkészüléssel szervezhető meg. Intézményünk jelen pillanatban a jelenléti oktatási formát alkalmazza, a védőtávolság megtartása mellett, illetve a 2.1. pontban leírtakat figyelembe véve.
2.3. A kiscsoportos vagy személyes konzultációs lehetőséget folyamatosan biztosítani szükséges.
2.4. A tanulókkal, szülőkkel, képzésben részt vevőkkel való folyamatos kapcsolattartás során az elektronikus levelezést, illetve a tanulmányi rendszeren keresztüli lehetőségeket is széleskörűen alkalmazni javasolt. A beadandó dokumentumok, dolgozatok kiértékelésébe való betekintési lehetőséget továbbra is biztosítani kell, melynek során fokozottan ügyelni kell a biztonsági szabályok betartására.
2.5. A tanulók (kiskorú tanulók esetén a törvényes képviselőjük), képzésben részt vevők beiratkozásakor javasolt, hogy tegyenek írásbeli nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy az elmúlt két hét során jártak-e külföldön. Ha igen, nyilatkoztatni kell a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 341/2020 (VII.12.) Korm. rendeletben foglalt szabályok betartásáról.
2.6. Javasoljuk az online beiratkozás lehetőségének biztosítását, elkerülve ezzel a sorban állás kialakulását. Amennyiben az online beiratkozás nem megoldható, a tanulók, képzésben részt vevők beiratkozását ütemezni szükséges.
2.7. Jelen járványügyi készültségi helyzetben elsődlegesen a jelenléti oktatási formát szükséges a szakképző intézménynek alkalmaznia, de speciális esetekben, különösen a 2.2. pontban foglalt esetben indokolt lehet az online oktatási mód részbeni alkalmazása is. Intézményünk jelen pillanatban a jelenléti oktatási formát alkalmazza.
2.8. Valamennyi oktatási és közösségi tér esetében az előírt takarítási útmutató teljes körű betartása szükséges. Ezt megfelelő módon dokumentálni kell. A termekben a tanulói csoportok váltása között a felületfertőtlenítést biztosítani szükséges.

 


3. Szakmai gyakorlatok, gyakorlati képzések megvalósítása

 

3.1. A gyakorlatok ideje alatt a gyakorlaton részt vevő tanulókra, oktatókra az általános higiénés rendszabályok vonatkoznak. A gyakorlat megkezdése előtt kötelező a szappanos kézmosás vagy alkoholos kézfertőtlenítés előírása, melynek feltételeit a gyakorlat helyszínén biztosítani kell. A gyakorlat során amennyiben a 1,5 méteres védőtávolság nem tartható, a maszk használata kötelező, a védőtávolság megtartása esetében ajánlott.
3.2. A képzést megelőző kötelező oktatások (pl. tűz-és munkavédelmi oktatás) kivitelezése lehetőség szerint online formában valósuljon meg. Amennyiben ez nem megoldható, a zártkörű rendezvényekre vonatkozó szabályok betartásával kell azt megszervezni.
3.3. A gyakorlati képzés ideje alatt az oktató kiemelt feladata, hogy a helyes egyéni védőeszköz-használatot folyamatosan ellenőrizze. A 1,5 méteres védőtávolságot a gyakorlat teljes időtartama alatt lehetőség szerint biztosítani kell.
3.4. A gyakorlat során az eszközöket – amennyiben azt nem károsítja – az oktató, vagy az általa megbízott személy virucid hatású felületfertőtlenítő-szerrel tisztítsa le.
3.5. A gyakorlati képzésre vonatkozó szabályokat a belső és külső gyakorlóhelyen is be kell tartani.
3.6. Valamennyi oktatási gyakorlati tér esetében az előírt takarítási útmutató teljes körű betartása szükséges. Ezt megfelelő módon dokumentálni kell. A termekben a tanulói csoportok váltása között a felületfertőtlenítést biztosítani szükséges.

 

4. A számonkérés, beszámolás rendje

 

4.1. A szóbeli számonkérés napja, érintett területe, valamint a várható létszáma előre tervezetten kerüljön meghatározásra, ezzel biztosítva a járványügyi szabályok betartását.
4.2. Írásbeli számonkérés esetében a tanórákra vonatkozó szabályok betartása szükséges. Írásbeli számonkérés esetén javasolt a személyes segédeszközök használata. Az írásbeli dolgozatok 24 órás várakozás után biztonságosan javíthatók a higiénés szabályok betartásával.
4.3. A számonkéréseken kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató tanuló, illetve oktató vehet részt.
4.4. Szóbeli és írásbeli számonkérés alkalmával, amennyiben a 1,5 méteres védőtávolság nem tartható, maszk viselése kötelező. Amennyiben a 1,5 méteres személyes távolság tartható, maszk viselése ajánlott. Rendszeres fertőtlenítés elvégzése szükséges a munkafelületeken és a segédeszközökön.

 

5. Kollégiumok működtetésére vonatkozó szabályok

 

5.1. A kollégiumokba kizárólag egészséges, új típusú koronavírus megbetegedés tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző személy tartózkodhat. A beköltözésénél, valamint időszakonként a pretriázsolás és ennek dokumentálása – kérdőív (2. számú melléklet) és testhőmérés - szükséges. A tüneteket mutató személyt azonnal el kell különíteni.
5.2. Az elhelyezés során törekedni kell arra, hogy az azonos tantermi órákat látogató tanulók kerüljenek egy-egy kollégiumi szobában elhelyezésre.
5.3. A szobákban a létszámot a rendelkezésre álló férőhelyek kihasználására törekedve, a megfelelő higiénés szabályok betartása mellett javasolt meghatározni. A kollégiumban, ha zárt térben rendezvény van, vagy több személy együttesen tartózkodik és a 1,5 méteres védőtávolság nem tartható, a maszk használata kötelező. A közös használatú helyiségekben, így az ebédlőben, a reform konyhában és az egészségügyi, fürdő- és illemhelyiségekben is térben és időben tartsák be a bentlakók a távolságtartás szabályait.
5.4. Kollégiumonként a férőhelyek 5-15%-át célszerű üresen fenntartani, elkülönítési és hatósági karantén céljából. A pihenőterek, közös használatú helyiségek (bel- és kültéren egyaránt) berendezéseinek számát szükség szerint csökkenteni kell a zsúfoltság elkerülése érdekében.
5.5. A közös használatú helyiségek fokozott takarítása és fertőtlenítése szükséges. A közösségi helyeknél szükséges a virucid hatású kézfertőtlenítő készülék elhelyezése és rendszeres utántöltése.
5.6. A kollégiumi karanténban elhelyezett tanulók ellátását a járványügyi szabályoknak megfelelően kell megszervezni.
5.7. Fertőzésgyanú esetére riasztási protokoll kialakítása szükséges, melynek segítségével az érintett elkülönítése a lehető leggyorsabban megvalósul. Ezzel párhuzamosan a Nemzeti Népegészségügyi Központ (a továbbiakban: NNK) eljárásrendje alapján a szükséges azonnali intézkedések megtétele.

 

6. Tanévnyitók, illetve egyéb rendezvények megtartására vonatkozó ajánlások

 

6.1. A tanévnyitó rendezvényeket – lehetőség szerint a szabadban – úgy szükséges megszervezni, hogy a jelenlévők összlétszáma az 500 főt ne haladja meg. A
lebonyolítás során is figyelemmel kell lenni a javasolt védőtávolság (1,5 méter) betartására.
Intézményünk létszáma a korlátozásban megadott 500 fő létszámot meghaladja, így a tanévnyitó az osztálytermekben, zárt térben – iskolarádión keresztül kerül megrendezésre.
6.2. A zárt térben megrendezésre kerülő tanévnyitó rendezvényeken maszk használata kötelező, ha a 1,5 méteres személyes távolság nem tartható; amennyiben tartható a 1,5 méter távolság, a maszk viselése javasolt.
6.3. A tanulói létszám és az 500 fős korlát figyelembevételével több tanévnyitó rendezvény is tartható intézményenként, illetve a rendezvény online közvetítése is javasolható.
6.4. A zárt térben történő programoknál a maszk használata kötelező, amennyiben a 1,5 méteres személyes távolság nem tartható; amennyiben a 1,5 méteres védőtávolság tartható, a maszk viselése ajánlott.
6.5. A közvetlen személyes kontaktust igénylő programok szervezését kerülni kell.
6.6. A táborokat a területileg illetékes járványügyi hatóság részére be kell jelenteni, a szervezés körülményeiről egyeztetni szükséges.

 

7. Sportlétesítmények, uszodák, egyéb szabadidős létesítmények használata

 

7.1. Sportfoglalkozásokon, szabadidős tevékenységben kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző tanuló, illetve edző vehet részt.
7.2. A szoros fizikai kontaktus elkerülése érdekében részesítsék előnyben a kiscsoportos tevékenységeket. A foglalkozások, programok során törekedjenek kb. 1,5-2 méteres védőtávolság folyamatos betartására.
7.3. A tevékenységeket javasolt a nap folyamán időben elosztani, hogy egyszerre minél kevesebben legyenek egy időben egy helyszínen.
7.4. A tevékenységek során – lehetőség szerint – a testi kontaktus nélkül megvalósítható feladatokra javasolt hangsúlyt helyezni.
7.5. A szakképző intézmény kezelésében található vízforgatós medencék vizének kezelésére vonatkozó előírások szigorú betartása és ellenőrzése (pl. klórszint) szükséges az NNK irányadó útmutatása alapján. – intézményünkre ez nem vonatkozik
7.6. A zárt medenceterek és pihenőterek óránkénti átszellőztetése javasolt. – intézményünkre ez nem vonatkozik
7.7. A közös terek, öltözők, zuhanyzók, egyéb felületek, lábmosók higiéniai állapotának fenntartása során az előírt takarítási útmutató teljes körű betartása (külön figyelemmel a tisztítószerek előírt koncentrációjának alkalmazására) szükséges.


1. számú melléklet

 

TILOS az intézmény területére belépnie és ott tartózkodnia annak a tanulónak/dolgozónak, akinek új típusú koronavírus fertőzésre jellemző tünetei vannak, vagy a megelőző három napban tapasztalt magán ilyen tüneteket:

  • köhögés;
  • nehézlégzés, légszomj;
  • láz;
  • hidegrázás;
  • izomfájdalom;
  • torokfájás;
  • újonnan kialakult ízérzés- vagy szaglászavar.

A lista nem sorol fel minden lehetséges tünetet, egyéb, kevésbé gyakori tünetekről is beszámoltak a vírusfertőzéssel kapcsolatban, ideértve olyan tüneteket, mint például:

  • émelygés,
  • hányás és/vagy
  • hasmenés.

Amennyiben valaki ilyen tüneteket észlel magán, haladéktalanul hívja fel háziorvosát, és kövesse az utasításait.

 

2. számú melléklet

 

A BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium kockázatszűrő kérdőív bevezetését kívánja alkalmazza, az alábbi kérdésekből állítja össze a kérdőívet, melyet minden tanulóval kitöltet:

1. Jelentkezett-e Önnél az elmúlt három nap során újonnan kialakult

  • láz vagy hőemelkedés (37,5 C);
  • fejfájás, rossz közérzet, gyengeség, izomfájdalom;
  • száraz köhögés, nehézlégzés, légszomj, szapora légvétel;
  • torokfájás, szaglás/ízérzés elvesztése,
  • émelygés, hányás, hasmenés?

2. Érintkezett-e az elmúlt 14 napban igazoltan koronavírus fertőzésben szenvedő beteggel?

3. Érintkezett-e az elmúlt 14 nap során olyan személlyel, akit hatósági karanténban különítettek el koronavírus-fertőzés gyanúja miatt?

4. Járt-e 14 napon belül külföldön, vagy fogadott-e külföldről érkezett vendéget?

5. Érintkezett-e az elmúlt 14 napban olyan emberrel, akinek láza, köhögése, légszomja volt?

Szükség esetén javasolt a koronavírus teszt (PCR vizsgálat) elvégzése.

 

3. számú melléklet

 

A BSZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium riasztási protokollja fertőzésgyanú esetén:

A fertőzést észlelő oktató, dolgozó értesíti az iskolavezetés tagját (igazgató, kollégium vezető, igazgatóhelyettesek), az igazgató, kollégiumvezető értesíti a Békéscsabai SZC főigazgatóját, kancellárját.

A beteggyanús tanulót elkülönítjük (kollégiumi betegszoba). Az esetről értesítjük a tanuló osztályfőnökét, aki a tanuló szülőjével veszi fel a kapcsolatot.

E mellett az iskola vezetése tájékoztatja az iskola védőnőjét, illetve a kollégium ápolónőjét, aki az iskolaorvost, háziorvost értesíti telefonon az esetről.

Ha szükséges, akkor a kollégiumi ápolónő a korházba kíséri a beteg tanulót.

Az orvos ezek után meghozza a megfelelő intézkedést.

Copyright © 2013. All Rights Reserved.