BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Balog Misó, a Vízmű jelöltje lett az idei diákpolgármester

1Immár hagyománnyá vált, hogy minden tanév őszén megmérettethetik magukat a békéscsabai középiskolák jelöltjei a Garabonciás Napok keretén belül. Idén sem történt másként, 2018. október 1-4. között folyt a verseny a GarabonCityben, a Gál Ferenc Főiskolán.

A diákoknak már szeptember 30-án, vasárnap be kellett rendezniük a számukra kijelölt füves területet, hiszen a zsűri mind a kampánystand kiépítését, mind az ott megrendezett programokat értékelte. Ezt követően este 19:30-kor került sor a fáklyás felvonulásra, a tanulók a Szent István térről dobszó kíséretében és jelszavakat skandálva érkeztek meg a Bajza utcára.

A nyitóesten a nyolc jelölt kampánybeszédét hallgathattuk meg, amelyben bemutatták céljaikat, programjaikat. Hétfőn kezdetét vette az igazi megmérettetés. A zsűri a fáklyás felvonulás és a jelöltbeszéd mellett a négy napon figyelemmel kísérte és kiemelten pontozta a kedden megrendezett kampányhappeninget, a kampánykoncerteket és végül a zárófelvonulást és a záróbeszédet. A szuperelektorok a stábok a kreativitását, a programok gazdaságosságát és a sikerességét vizsgálták.

 

Mindannyian izgatottan vártuk a csütörtök este 19:00 órát, az eredményhirdetés időpontját. Szarvas Péter polgármester úr idén a BSZC vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma 12. B osztályos tanulójának, Balog Mihálynak adhatta át a diákpolgármesternek járó kulcsot. „Van két kulcsunk, gyerekek!” – hangzott el Misó szájából a mondat, utalva ezzel arra, hogy a Me-Show és az Affection stábja a Vásárhelyi és a Garabonciás Napok alkalmával is elhozhatta ez első helynek járó jelképet. Büszkék vagyunk diákjainkra, hogy egy csapatot kovácsolva, rendkívüli kitartással és fegyelemmel sikerre vitték céljukat. A második és harmadik helyezést, Pál Kitti (2. hely: Andrássy) és Gyebnár Dániel (3. hely: Közgé) kaphatta meg, akik így BMJV diák-alpolgármesterei lehettek.
Szeretettel gratulálunk a helyezetteknek és köszönjük a szervezők áldozatos munkáját!

 

2345

Copyright © 2013. All Rights Reserved.