BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

26. Jókai-hét

11A BSzC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2018 tavaszán 26. alkalommal rendezte meg a Jókai Napok elnevezésű programsorozatát, amely idén is három napig tartott.
A keddi napon ünnepélyes megnyitó keretében a rendezvény fővédnöke, Szarvas Péter polgármester úr mondott köszöntőbeszédet, illetve Budai Gyuláné Gombos Ildikó festőművész és keramikus kiállításának megnyitójával vette kezdetét az ünnepség. A diákok körbetekinthettek a gyönyörű festményeken és egyéb alkotásokon, amelyet Mészáros Zsuzsanna, a Munkácsy Emlékház művészettörténésze mutatott be. A kiállítás megnyitóján egyik tehetséges diákunk, Galgóczi Csenge furulyaszólójával emelte az esemény fényét. Délután a Jókai kupa kispályás labdarúgó tornán képviselhették magukat a kollégiumok futballozni tudó diákjai, amelyen a BSzC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma térhetett haza aranyéremmel. A nap további részében több helyszínen is érdekesebbnél érdekesebb programok között válogathattak tanulóink.
Ezek között kiemelendő a H2Oμ-vészek kiállítása, Veres Zsolt geológus ismeretterjesztő előadása, illetve a Kemény Gitárklub fergeteges hangulatú produkciója.
Szerdán a csocsó, darts, twister és sakkversenyek után a legnagyobb izgalommal és érdeklődéssel a Legyél Te is IQ Milliomos műveltségi vetélkedőn vehettek részt tanulóink, ahol nyolc csapat mérte össze a tudását. A változatos feladatok összeállítását Bereczki Márta és Varga Sándorné kollégiumi nevelőtanároknak köszönhetjük. Kora este pedig már a végzős diákok kapták a főszerepet, hiszen egy közösen elfogyasztott vacsora keretében búcsúztunk ballagó diákjainktól és jutalmaztuk meg őket négy év alatt elért eredményeikért. Az este folyamán íjászatban is megcsillogtathatták tehetségüket diákjaink, ahol szép számmal képviselték magukat a lányok is. Csütörtökön a fakanál, a bogrács, a grillsütő vette át a főszerepet. A legtöbben a csoportjukkal főztek, de voltak, akik barátiakkal, osztálytársaikkal és vendégeikkel együtt (kiemelten a Határtalanul pályázat keretein belül idelátogató sepsiszentgyörgyi diákokkal) készítettek finomabbnál-finomabb ételeket. A sütés-főzés mellett a szavalásban és a zöldség-, gyümölcsfigurák faragásában is ügyeskedhettek tanulóink. Az ünnepélyes eredményhirdetés után az est fénypontja Krucsó Nikolett tanítványunk volt, aki profihoz méltó módon, látványos hastánc-bemutatóval kápráztatta el diákjainkat. Az est végén a Tűz-kör dobkör látványos előadását tekinthettük meg, illetve az elmaradhatatlan diszkón engedhették el magukat fiataljaink. 
Reméljük, hogy a programokon mindenki megtalálta a számára megfelelő szórakozási formát, hiszen idén is mindent megtettek a szervezők, hogy változatos programokkal és színvonalas rendezvénnyel szórakoztassanak minden kedves vendéget és kollégistát.
 
0412141520 2224263342516269
 
 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.